Somatic Experiencing®

Somatic Experiencing®

Peter A. Levine dolgozta ki a Somatic Experiencing® módszert (rövidítve SE™), amit testi megtapasztalásra fordíthatunk. Az SE™ egy neurobiológiai alapokon nyugvó, természetes, biztonságos és gyengéd test-orientált megközelítés a trauma, valamint az akut vagy krónikus stressz fiziológiai és érzelmi következményeinek enyhítésére, gyógyítására. Az "itt és most"-ban megjelenő testérzetek és testi válaszok tudatosításán és megfigyelésén keresztül értékes információkat kapunk az idegrendszerünk és testünk irányából, ami új tapasztalatokkal gazdagít minket, és nagyon hatékony az érzelmi egyensúlyunk és stabilitásunk helyreállításában.

Levine már pályafutása kezdetén vizsgálni kezdte a halmozódó stressz idegrendszerre gyakorolt hatását, majd több évtizeden keresztül tanulmányozta a stressz és a trauma jelenségét, hogy a hozzá fordulókat támogathassa a traumából való felgyógyulásban. E kutató- és gyógyító munkásságának eredményeképpen fejlesztette ki ezt a megközelítést, amely keretében testi és mentális gyakorlatok segítenek megszabadítani a testet és az elmét a stressz és a trauma bénító hatásaitól.

"a trauma elsősorban élettani jelenség. Elsődlegesen a testünkre és az ösztöneinkre hat, csak később terjednek ki hatásai az elménkre, az érzelmeinkre és a lelkünkre."

- írja Peter A. Levine "A trauma gyógyítása" című könyvében.

Levine szerint trauma akkor ér minket, amikor nem tudunk megfelelően reagálni a fenyegetőnek tűnő helyzetekre, és ennek hatására "elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal, a testünkkel, a családunkkal, másokkal és a minket körülvevő világgal". Mivel a trauma vagy a halmozódó stressz hatására a tünetek nem azonnal, hanem lassan, fokozatosan alakulnak ki, észrevétlenül alkalmazkodunk hozzájuk, és közben észrevétlenül beszűkülhet a világunk, mert kerülni kezdünk bizonyos érzelmeket, helyzeteket és embereket. Ennek hatására csökkenhet az életerőnk, és úgy érezhetjük, nincs lehetőségünk elképzeléseink valóra váltására és vágyaink beteljesítésére.

Türelemmel, tudatossággal és lelassulással képessé válunk az átélt testérzeteink és érzelmeink megtapasztalására, ezen keresztül pedig önmagunk megismerésére is. A módszer segítségével lépésről lépésre haladva egyre magabiztosabbá válhatunk még az erőteljesebb érzelmi reakciók testi tartalmazásában és szabályozásában is. Peter A. Levine "A tigris felébresztése" című művében így ír erről:

"A testünk (ösztönünk) megmutatja, hogy hol vannak a blokkok, és mikor haladunk túl gyorsan. Az értelmünk képes elmondani, hogy miként szabályozzuk úgy az élményt, hogy ne árasszon el bennünket. Amikor ezek az agyi funkciók együttműködnek, különleges kapcsolatot teremthetünk a belső tapasztalatunk főárama és a trauma örvénye között. Ha lassan haladunk, és hagyjuk, hogy ez az élmény minden lépésnél kibontakozhasson, akkor olyan ütemben emészthetjük meg a traumatikus élmény feldolgozatlan aspektusait, amelyet képesek vagyunk elviselni."

A Somatic Experiencing® módszer testünk természetes folyamataira koncentrálva segíti a trauma- és stresszreakciók feloldását, valamint érzelmi egyensúlyunk helyreállítását.

Felhasznált források:

  1. Peter A. Levine - A trauma gyógyítása, Gyakorlati program tested bölcsességének újrafelfedezéséhez, Kulcslyuk Kiadó, 2021. 
  2. Peter A. Levine, Ann Frederich - A tigris felébresztése, Hogyan dolgozható fel a trauma?, Ursus Libris, 2017 

A fent megjelölt könyveken túl az alábbi is olvasható magyar nyelven: 

  • Peter A. Levin, Maggie Kline - Derült égből villámcsapás, Hogyan vértezzük fel a gyerekeket trauma ellen?, Ursus Libris, 2021

Bővebb információ a módszerről, valamint magyar nyelven is elérhető SE™ programok és gyakorlatok a Somatic Experiencing® Hungary honlapján találhatók: https://www.sehungary.com/se-gyakorlatok

Érdemes megnézni - amennyiben az angol nyelv nem akadály - az SE Hungary szervezésében 2022 tavaszán megrendezett webinar felvételét is (ITT), ahol Dr. Abi Blakeslee Somatic Experiencing® kiképző egy rövid elméleti felvezetést követően élő demonstrációkat tartott, amelyen keresztül az SE™ módszer néhány egyszerűen elsajátítható gyakorlatát is bemutatta. Az esemény elsősorban a segítő foglalkozásúaknak szólt, de bárki számára érdekes és hasznos lehet a megtekintése.

***

Elvégeztem a Somatic Experiencing® (SE™) hároméves szakmai képzést, és teljesítettem a Somatic Experiencing Practitioner (SEP) megnevezéshez szükséges feltételeket, így immár SEP minőségemben is megismertethetem a klienseimet az SE™ alapjaival és eszköztárával. A segítő beszélgetések során ezért lehetőség nyílik arra, hogy a Somatic Experiencing® módszer egyes elemeit alkalmazva az idegrendszer testérzeteken keresztül adott visszajelzéseit is tudatosítsuk és integráljuk. 

Készítsd el weboldaladat ingyen!